Összes hír

Vidéki ízek reflektorfényben

Vidéki ízek reflektorfényben

Egy reklámgyártó cég mindig büszke arra, ha magyar tulajdonú cégnek dolgozik. A baráti kapcsolat még jobban felemeli a kontaktust. Az pedig nem Mese (keksz), hogy a Detki termékskálája dinamikusan fejlődik, s már egyre több szegmensben válhat kedvenccé. Ez azt jelzi,...

Tiszta történelem, 5 éves időtávlatról hogyan beszélünk?

Tiszta történelem, 5 éves időtávlatról hogyan beszélünk?

Régen voltak az ötéves tervek, melyek a történelemben is megjelentek, nem egy túl hosszú időszakként. Egy emberöltőben is elég „közepes időegység”. Persze attól függ, hogy mennyit él, de nézzük az átlaghoz, akkor az! Ma már elég sokat beszélünk 2019-ről, mint a Covid...

Itt a piros, hol a piros?

Itt a piros, hol a piros?

Pirosba „borítottuk” a K&V gyöngyösi telepét. Büszkeség számunkra, hogy részt vehetünk a cég új arculatának „terjesztésében”. Így néznek ki az új világító táblák az épületeken. A logó meghatározó eleme a színe. Minél többször ránézel az emblémára, ez egyre jobban...

Nem lehet megérteni a Holokausztot

Nem lehet megérteni a Holokausztot

Már 80 éve volt és azóta sem lehet felfogni a történteket. Nem lehet elhinni, hogy majdnem az egész Zsidóság kihalt ennek a szörnyűségnek a következtében ebben a városban. Akik tovább írják a történelmet, a helyi Zsidó Hitközség tagjai, immár másodszor is felhívták a...

Patinás helyszínhez, befutott cég dukál…

Patinás helyszínhez, befutott cég dukál…

Csoda, hogyan fejlődik a K&V Logistic Solutions és már 35 éves. Szülinapi, céges családi napját most nem a környéken, hanem Gyöngyös város szívében rendezte meg. A színtér szinte tökéltes, egyedi és mégis barátságos. A K&V pedig már igazi cégtörténelemmel...

Teher alatt növünk, köszönjük a bizalmat!

Teher alatt növünk, köszönjük a bizalmat!

Szeretném megköszönni a Radír csapatának, hogy a múlt hétvégén 11 eseményt rendezett be, bonyolított le és látott el technikai szolgáltatásokkal. Kollégáim 32-en voltak és hibátlanul lehozták az eseményeket! Azért én is beszálltam a végére, és én lettem a 33. A lassan...

Büszkeség és siker az egri utcazenészek versenyén!

Büszkeség és siker az egri utcazenészek versenyén!

Örömmel jelentjük be, hogy cégünk, amely rendezvényszervezéssel foglalkozik, sikeresen biztosította a színpad-, hang- és fénytechnikát az egri utcazenészek versenyén! Az esemény fantasztikusan sikerült, és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk ennek a...

A Ganz árammérőgyárat egy kínai cég viszi tovább

A Ganz árammérőgyárat egy kínai cég viszi tovább

A híres, magyar, ipari dinasztia kastélyközeli üzemét, Gödöllőn, Bláthy Ottó találmányának felhasználása alapozta meg még a XX. század elején. A világelithez tartoztunk ebben a szegmensben és a II. Világháború után is, exportra is termelt bőven a Ganz. A...

Zaránk 750 éves, egy hevesi kistelepülés a korelnök a környéken

Zaránk 750 éves, egy hevesi kistelepülés a korelnök a környéken

Mindig azt gondoltam, hogy Eger mellett Gyöngyös a legidősebb település Heves Vármegyében. Aztán idén felkérést kaptunk régi jó partnerünktől, Zaránktól, hogy tervezzünk 750 éves címert, érmet és nyújtsunk segítséget egy ünnepi esemény megszervezéséhez. Mindig szép...

Magyarország 3. legnagyobb Zsinagógája, mindig is érdekelt

Magyarország 3. legnagyobb Zsinagógája, mindig is érdekelt

A gyöngyösiről van szó. Igazán méltatlan állapotban volt, van, de talán nem ilyen lesz. Mint tegnap megtudtam, 79 éve és 10 hónapja, nem rendeltetésszerűen használják.. Tegnap tartottuk a Dal a Zsinagógáért című figyelemfelhívó eseményt a helyszínen. Volt, aki...

Rá rá hurrá, nem! RE RE HURRÁ!

Rá rá hurrá, nem! RE RE HURRÁ!

A „Re” anyagok földbarátok és egyre közkedveltté váltak az utóbbi időben. Minden fél örömére. A repoharak száma is szépen nő. Végre Gyöngyösre is érkezett egy csomag. Örömmel készítünk ilyen megoldást mindenkinek. Vigyázzunk a pohárra, használjuk és minden jobb lesz...

Ott lenni a Startnál, valamit elkezdeni, óriási érzés

Ott lenni a Startnál, valamit elkezdeni, óriási érzés

Sportesemények alkotásában, lebonyolításában is otthon vagyunk, mert magával ragadó a teljesítmény. A kerékpáros Ring sorozatot (hegyek, dombok körüli kerékpártúra) Révész Máriuszék csapata álmodta meg, de a nyitó eseményt 2 éve a Mátrában a Mátra Bikerrel,Kazsuba...

Évtizedek óta Visontán szervezünk…

Évtizedek óta Visontán szervezünk…

Most egy 25 éves zenekarral a főműsorban jelentünk meg a sportpálya kiváló helyszínén. A sok játékkal, zenei műfajjal és komfortot adó sátrakkal tudtuk elérni újra, hogy mindenki jól érezte magát és a visontai közösséget sikerült tovább építeni a falu vezetőinek. Így...

Alu Falikeret/Megállító tábla/Rollup 33%-os akció!

Alu Falikeret/Megállító tábla/Rollup 33%-os akció!

Most könnyebb a választás, Illetve nem is kell! Dobd fel vállalkozásod ezen a tavaszon máris az alábbiak közül egy, vagy akár mindhárom reklámeszközzel: 33%-os akció A2 méretű falikeretre 33%-os akció A1 méretű megállítótáblára 33%-os akció 85x200cm-es rollupra...

Kedali Kedali, Kedali

Kedali Kedali, Kedali

Ez nem egy új sláger refrénje, hanem egy új cég Gödöllőn, mely az elektromos autógyártásban fontos akkumulátorgyártók beszállítójaként jelent meg. 2. új gyárépületük, az M3 autópálya mellett található közvetlenül, ennek bejárati oldaláról indulva készítettük el,...

A tánchoz is kell a jó háttér

A tánchoz is kell a jó háttér

A Cheerleader és az Akrobatikus rock’n’roll nagy versenyek után, az Abigél Minősítő Táncversenyhez adtuk a hátteret. Minden eseményen jó volt látni, hogy a fiatal korosztályok, milyen komolyan veszik a szereplést! Szerintünk a minősítés színétől függetlenül, az a jó,...

Színpadtechnikában az alfától az Omegáig

Színpadtechnikában az alfától az Omegáig

A legenda Gyöngyösön folytatódott, a színpadtechnikában eljutottunk az alfától Omegáig 100 négyzetméteres (többszintes) színpadon, 50 szereplős produkció, felettük 50db lámpa, a keverőben pedig 100 csatorna. Az Omega Csillagok Útján Emlékkoncert, a kivitelezőnek, de a...